6

 Az elmúlt pár napom nem volt olyan szörnyű, mint ahogy azt először elképzeltem. Kate szerencsére beleegyezett, hogy legalább ezen a héten hagyja ki az óráit és maradjon velem, nehogy Darwin megpróbálkozzon valamivel, ez pedig nem csak abban segített, hogy kicsit feldobja a hangulatom, de nem unatkoztam egy percre sem és még arra is volt időm, hogy hódoljak az élvezeteknek, így majdnem minden napra volt valami finom sütink vagy péksütink, Keylan legnagyobb örömére. Szegény minden nap elég későn ért haza az edzései miatt és azt mondta, mi vagyunk a legjobb dolog ami mostanában történt vele. Végre normális étel is kerül a szervezetébe a gyorskaján kívül, ennek pedig felettébb örültem azok után, hogy végül kitúrtam az ágyából, ráadásul volt annyira rendes, hogy minden napot itthon töltött, nehogy valami probléma legyen.

Mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhettem, mert azon kívül, hogy megvédtek még le is foglalták a gondolataimat. Mindig kitaláltak valamit, hogy eltereljék a figyelmemet a sérüléseimről. Darwin az első három napban, - Keylan figyelmeztetése ellenére - pontban 7-kor megjelent a folyosón és válogatott szidalmak között rugdalta Kate ajtaját. Ilyenkor Key mindig kiment és leráncigálta az utcára, majd megkérte, hogy távozzon és soha többet ne jöjjön vissza.

- Ez így nem mehet tovább! Kurvára nem ért a szép szóból és már nagyon nehezen állom meg, hogy ne verjem szét a fejét!

Ez volt az utolsó alkalom, mikor láttuk őt. Próbáltak meggyőzni, hogy forduljak a rendőrséghez, de túlságosan féltem. Nem mertem lépni. Gyenge voltam és ezt nagyon jól tudtam minden egyes alkalommal, mikor végig néztem, ahogy Keylan kimegy az ajtón, hogy leállítsa és elvigye onnan Darwint. Ígéretet tettem, hogy összeszedem magam mind lelkileg mind fizikailag, de nehezebbnek bizonyult mint ahogy gondoltam.

A szomszédoknak kezdett feltűnni a dolog, de mikor léptek volna, hogy megnézzék mi történik, Keylan már a lépcsőn vitte lefele Darwint. Ilyenkor pedig jobban szégyelltem magam, mint addig bármikor. Remegve álltam az ajtóban és közben azért könyörögtem, hogy Key épségben érjen vissza hozzánk. Szerencsére sose történt baj.

- Min gondolkodsz ennyire?

Kate nagy lendülettel bevágódik mellém a kanapéra és egy pattogatott kukoricával teli tálat nyom a kezembe, ezzel kirángatva a gondolataimból. Megszaglászom és nagyot nyelek. Sajtos, a kedvencem!

- Csak elbambultam. - vonom meg a vállam, miközben belemarkolok a kukoricába.

- Láttam, hogy milyen elkeseredett fejet vágtál. Azon kívül pedig ez a kedvenc filmed. Sose tudnál csak úgy elbambulni rajta. - mutat a TV-re, ahol éppen Vin Diesel nyomja tövig a gázpedált.

- Nem furcsa, hogy Darwin már három egész napja nem tűnt fel? - adok hangot aggodalmamnak - Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz. Lehet, hogy rájött valamire, de az is lehet, hogy csak megunta az eredménytelen üvöltözést.

- Szerintem nem kéne ezt ennyire túlagyalnod. Itt biztonságban vagyunk. Sose gondolná, hogy a szomszéd sráchoz menekültünk.

Kivesz pár szem kukoricát a tálból és miközben a szájába tömi, a vállamra hajtja a fejét és úgy nézzük tovább a TV-t.

- Lehet, hogy igazad van.

- Nem lehet, hanem biztos!

A következő 1 órában csajos dolgokról fecsegünk, és közben azon tanakodunk, ma mit kéne főzni, amikor a mondatom közepén hirtelen kivágódik az ajtó, én pedig azt hittem ott kapok szívrohamot. Mindketten megfeszülve ülünk a kanapén, de miután meglatjuk az ajtón belépő fiút, aggodalmasan felsikkantunk. Kate az aki elsőnek reagál, és felpattanva a fiúhoz rohan.

- Veled meg mi történt?

A szemöldöke és az alsó ajka fel van repedve, és a fél arcát beteríti a vér ami megállíthatatlanul folyik az orrából. Sokkot kapok és remegni kezdek. Nem birok megmozdulni, csak bámulom az elcsúfított arcát.

- Összefutottam a kis barátunkkal és a bandájával. Úgy látszik egy igazi pancserral van dolgunk, aki nem tudja egyedül megvédeni magát. - neveti el magát gúnyosan.

Elsétál mellettem én pedig feleszmélve azonnal felpattanok és megyek vele a fürdőszobába, ahol aggódva nézem, hogyan mossa le magáról a vért.

- Segítek. - ragadom meg kezeit, ő pedig egy pillantás erejéig vacilál, de aztán engedi, hogy magammal húzva, leültessem a WC tetejére.

- Hol van elsősegélydoboz? - nézek rá, mire ő kérdő tekintettel visszabámul - Vagy bármi olyasmi, amivel fertőtleníthetem a sebeidet és leragaszthatom?

- A szekrényben, a legalsó polcon azt hiszem vannak ilyen cuccok. - válaszol végül, de még ő sem biztos benne, hogy ott van amit keresek.

Kinyitom a szekrényt és egy darabig kutakodom, de aztán megtalálom a kis dobozt benyomorgatva a törölközők mögé és szerencsémre van benne minden ami kell.

- Sajnálom, hogy ez történt veled. - mondom, miközben a szemöldökét fertőtlenítem.

- Várható volt, hogy egyszer ez is megtörténik. Bár azt hittem, én leszek aki először üt és szemtől szembe leszünk, de ez egy igazi féreg. - hangosan felnevet, mintha valami vicceset mondott volna, én pedig összehúzott szemekkel fürkészem az arcát.

- Ez egy cseppet sem vicces. - rázom meg a fejem szomorúan - Nézd meg mi történt az arcoddal.

Elveszem a kezem az arcától és hátra lépve megfogok egy új vattapamacsot és fertőtlenítőt öntök rá, de nem fordulok azonnal vissza. A testem remegni kezd és elönt a hányinger. A szememet szorosan lehunyom, de pár pillanat múlva már érzem Keylan segítő kezét, aki a WC-hez vezetve segít leülni.

- Minden oké? - guggol le elém.

- Igen, néha előfordul ilyesmi. Azt hiszem egy kisebb pánikroham jön rám ilyenkor. - kézfejemmel meg dörzsölöm a homlokom és gondterhelten az előttem guggoló fiúra nézek - Sajnálom, hogy ennyi galibát okozok. Mostanában nem unalmas az életed.

- Hát unalmasnak nem mondható az már egyszer biztos. - mosolyodik el halványan, nekem pedig kihagy egy ütemet a szívem, ahogy meglátom az előbukkanó gödröcskét.

- Leragasztom a sebed.

Feltápászkodom és indulnék a mosdóhoz, de ő továbbra is szorosan fogja a kezemet. Zöld szemei szinte világítanak, ahogyan rám emeli őket. A szívem megint rakoncátlankodni kezd, és most már valami furcsa szorítást is érzek a hasamban, egészen olyan, mintha izgalomba jönnék. Már csak a bárgyú vigyor hiányzik az arcomról. Mit tesz velem ez a fiú?

- Nem hagyom, hogy bántson! Meg foglak védeni. Nem rontom el még egyszer.

Az utolsó mondatnál egészen eltorzul az arca, nekem pedig kérdőn felugrik a szemöldököm. Eddig nem is gondoltam ilyesmire, de lehet, hogy történt valami a múltjában ami nagyon megviselte őt. Ami miatt most ennyire véd engem. Talán elveszített egy számára fontos embert, és most azért viselkedik úgy ahogy. Talán ezért vont rögtön a szárnyai alá. Ebben a történetben nem én voltam az angyal, hanem ő. Ő volt az én őrangyalom.

- Ezt mégis, hogy érted? - kérdezem reménykedve, hátha kihúzhatok belőle valami választ.

- Felejtsd el amit mondtam. Sajnálom. - továbbra is a kezemet fogja és úgy egyenesedik ki. Csak bámulunk egymásra és igazán szeretnék valamit mondani, valamit ami engem és őt is megnyugtatná, de egy hang sem jön ki a torkomon.

Nem is gondolkodom, csak felemelem a kezem és végig simítok borostás arcán, ő pedig behunyva a szemét, belehajtja a fejét a tenyerembe.

Valami biztosan történt vele. Legbelül Keylan is csak egy összetört szívű ember aki segítségre szorul? Lehet. Azonban ha ez így van én mindent meg fogok tenni, hogy úgy segítsek rajta, ahogy ő rajtam. Kezdtem benne megbízni és a szívem mélyén tudtam, hogy ő egy jó ember, de idő kellett amíg teljesen el tudom felejteni a múltat. Darwin még mindig itt ólálkodott valahol és arra törekedett, hogy tönkretegye az életemet, de már egyáltalán nem féltem annyira, mint egy héttel ezelőtt. Mert már volt egy védőangyalom, akire tudtam, bármikor számíthatok.

- Köszönök mindent. - suttogom utoljára megsimítva az arcát és furcsamód nehezemre esik elemelni a kezemet.

- Nem kell semmit megköszönnöd.

Puszit nyom a kezemre, majd elengedve azt újra letelepszik a kád szélére, hogy befejezhessem az arca rendberakását. Nem fogom erőltetni a témát, de valahogy ki kell derítsem mi történt vele.

A nap további részében mindössze egyszer hoztuk fel a Darwinnal kapcsolatos témát, de muszáj volt megkérdeznem valamit, mert már fúrta az oldalam a kíváncsiság. Meg kellett tudnom, hogy Darwin tett-e bármiféle utalást arra, hogy Keylannal ismerjük egymást. Szerencsémre Darwin csak azt hajtogatta, hogy ő az a nagyképű faszkalap, aki rendszeresen beleüti az orrát a dolgába és azt hiszi joga van hozzá, hogy csak úgy kirakja egy lépcsőházból, mikor semmi közük egymáshoz.

Mikor ezt elmondta a vérnyomásom egészen magasra szökött és csak összeszorított fogakkal, mély levegőket véve bámultam valami hülye Topshopot a TV-be. A nő épp valami multifunkcionális porszívót mutogatott, nekem pedig kedvem lett volna felhívni és venni egyet, csak azért, hogy aztán szétverhessem vele Darwin csökött kis agyát. Életemben először nem féltem Darwintól, hanem meg akartam keresni, hogy szétverhessem valami keménnyel a fejét. Nem is tudom mit láttam meg benne régebben. Még a neve is szörnyen hangzott, pont mint egy igazi idiótának.

Tönkre akartam őt tenni. Meg akartam szégyeníteni. Egy kicsit még meg is ijedtem a hirtelen jött bátorságomtól, viszont eszem ágában sem volt többé bujkálni. Nem hagyom, hogy mindenemet tönkretegye. Nem fog a tanulásom és a jövőbeli terveim rovásra sem menni a mostani helyzet. Felszívom magam és megmutatom neki, ki is vagyon valójában. Meg mutatom, ki is az a Layla Knight.