2

 Miután Kate egész úton elfehéredő ujjakkal szorongatta a kormányt, hazavisz a Darwinnal közös albérletünkbe, viszont arra kér, hogy szedjek össze annyi cuccot amennyit csak tudok, nekem pedig többször is át kell gondolnom a dolgot mielőtt válaszolnék. Lassan kiszállok a kocsiból, de ahelyett hogy tovább mennék, megállok Kate ajtaja mellett és kinyitva azt ideges pillantást vetek rá.

- Nehogy azt merd mondani, hogy itt maradsz! - látom amikor megfeszül az állkapcsa az idegtől.
- Kate, tudom hogy csak jót szeretnél, de ismerem Darwint és tudom ha nem találna itthon akkor csak még dühösebb lenne. - válaszolom sóhajtva és közben a tíz nem fogadott hívásra gondolok ami ott világít a telefonom képernyőjén.
- És szerinted nem dühös még eléggé? Layla, tudod hogy mit fog ez művelni ha hazaért? Kérlek, könyörgök gyere velem. - alig bírja visszatartani a sírást, nekem pedig megszakad a szívem hogy így kell látnom, mert tudom hogy én okoztam ezt az egész galibát. Eleve el sem kellett volna mennem abba a hülye buliba.
- Ne sírj kérlek! Nem lesz semmi baj! - mondom, de sajnos nem gondolom komolyan. Darwin sokmindenen ki tud akadni, de ha egy másik fiú akárcsak megközelít, képes rá és megöli, mégha nem is szándékos volt. Ez a zöld szemű idegen pedig igazán közel került hozzám amikor elkapott. Remélem, neki nem esik baja.
- Layla! Hallasz? - rázza meg a vállam kissé Kate, mire felriadok a gondolataimból.
- Persze, itt vagyok. Bocsánat. - dörzsölöm meg a homlokom - Mostpedig jobb lesz ha elmész mielőtt Darwin hazaér és téged is itt talál.
- Nem megyek sehova, amíg nem jössz velem!
- Kate, könyörgök! Figyelj, esküszöm felhívlak ha nagyon nagy baj lenne!
Kezdek kétségbeesni, ugyanis ha Kate most nem megy el, akkor Darwin tudni fogja, hogy ő segített hazajutnom és ha őt bántani meri akkor megölöm.
- Nem engedsz, igaz? - sóhajt fel reményvesztetten.
- Nem. Ismerem Darwint és tudom hogy minél idegesebb annál rosszabb. Úgyhogy kérlek szépen menj most el, én pedig felhívlak ha bármi baj lenne, jó?
- Jólvan Knight! De ígérd meg, hogy mindenféleképpen felhívsz! Tudnom kell hogy jól vagy!
- Esküszöm! Most pedig menj. Szeretlek csajszi. - kinyitom az ajtót és behajolva szorosan átölelem, ő pedig viszonozza.
- Én is szeretlek!
Miután nagynehezen kiszabadítom magam a szorításából, becsukom az ajtót és elindulok a lakás bejárata felé. A lépcsőház csendes és sötét mikor belépek és elgondolkozom hogy elbújok valahova, hátha Darwin soha nem talál rám. Milyen szép is lenne! Halkan, iróniával telve felnevetek a gondolatra és elindulok a harmadik emeletre, ahol a lakásunk található. Körülbelül egy éve vettük ki, mikor még minden jó volt, és azt hittem ő lehet az az ember akivel akár le is élhetném az életemet. Szerettem őt, a kolesszobám pedig túl kicsinek bizonyult, úgyhogy - bár még elég friss volt a kapcsolatunk - a költözés mellett döntöttünk, és talán mondanom sem kell, hogy ami akkor tökéletesnek tűnt mára rémálommá vált. A fejem egyre jobban fáj, így mire bejutok a lakásba már nem érdekel az alkohol amit megittam és a konyhába indulva előkotrom a fájdalomcsillapítót a táskámból, majd egy hatalmas pohár vizzel rögtön kettőt le is nyelek. Egy pillanatig csak álldogálok a mosogató mellett és bámulom az előttem lévő asztalt. Nem tudom, hogy elmenjek e lezuhanyozni vagy csak átöltözzem és úgy várjam a "világ legcsodálatosabb" fiúját, de pár perc gondolkodás után a bejárati ajtó csapódása el is dönti helyettem a dolgot.
- Layla! - nem kiabál, de hallom ahogy fújtat, ez pedig nagyon rosszat jelent.
- A konyhában vagyok. - válaszolom higgadtan, mert tudom hogy mi fog történni.
Döngő léptekkel bejön a helyiségbe én pedig óvatosan a pultra helyezem a poharamat nehogy eltörjön. Az egyik pillanatban még az ajtóban áll a következőben pedig már közvetlen előttem és rögtön megérzem mikor lendül a keze és hatalmas csattanással eléri az arcomat. A fejem oldalra billen, a számat pedig megtölti a vér. Nem merek megmozdulni, mert ha megteszem biztos hogy arcon köpném, azzal pedig nem tennék jót magamnak jelen pillanatban, így hát csöndben várom a következő ütést ami a gyomromat éri. A fájdalomtól összegörnyedek, de egy hangot sem vagyok hajlandó kiadni magamból.
- Mi a fasz Layla? Élvezted, hogy megfogdostak? Hol is érintett a keze? A csípödnél?
Szavaiból csak úgy árad a megvetés és érzem ahogy a nyála ráfröccsen az arcomra. A következő ütés az oldalamat éri, és azt hiszem hallom megroppanni a bordáimat, de egy halk nyögésen kívül nem adom jelét a fájdalomnak.
- Nem vagyok neked elég? Nem vagyok elég jó? Pedig én mindent megteszek érted Layla! Igazán lehetnél egy kicsit hálásabb! - látom ahogy lendül a lába és a következő pillanatban a földön fekszem összegörnyedve a fájdalomtól. A legtöbb ütést most oda kapom ahol megérintett a másik srác. Próbálom védeni a hasamat és az oldalamat amennyire csak tudom, de közben reménykedem, hogy ennyi elég volt neki.
- Mégegyszer meg ne tudjam, hogy bármilyen srác közelébe mész, megértetted? - térdel le mellém, majd a hajamnál fogva megemeli a fejemet, én pedig nem tehetek mást, csak megadóan bólintok.
- Nem hallom!
- Igen, megértettem. - suttogom elfúló hangon.
- Remek! - egyenesedik fel - Ó, és még valami! Majdnem elfelejtettem!
Érzem ahogy a cipője a vesémbe préselődik miközben lendületből megrúg. A tüdömből kiszakad a levegő és hirtelen már nem tudom melyik pontra szoritsam a karomat a felsőtestemen, annyira sajog az egész.
- Ha mégegyszer nem fogadod a hívásaim, akkor nagyon megbánod, felfogtad? - mostmár szinte ordít velem, nekem pedig kicsordul az első könnycsepp a szememből. Nem csak fizikai fájdalmaim vannak, ezek a sérülések lelkileg is ugyanúgy megmaradnak. A foltok eltűnnek a testemről, de a lelkem örökké sebzett marad.
- Nem hallom Layla! Csak nem egy újabb figyelmeztetést szeretnél kapni?
- Megértettem. - suttogom.
- Remek! Most pedig elmegyek zuhanyozni aztán pedig várlak az ágyban.
Kisétál a konyhából és amint hallom, hogy becsukódik a fürdőszoba ajtó hangosan felzokogok. Már máskor is előfordult, hogy egy másik srác miatt bepöccent, de eddig csak a kezét használta. Az egész hasam és a környéke is hasogat a fájdalomtól én pedig áldom az eszem amiért két fájdalomcsillapítót is lenyeltem, pedig érzem, hogy ide még egy egész dobozzal sem lenne elég. Nyöszörögve kúszni kezdek a földön és a telefonomért nyúlok, ami időközben a padlóra esett és nem tudom mit tegyek. Amíg a fürdőben van, elmehetnék, viszont nem érne ide se a taxi se Kate olyan gyorsan, hogy Darwin ne érjen útol, vagy összeszedem magam és várok holnapig. Feloldom a telefonom és Kate számát tárcsázom miközben az asztal lábához mászva nekitámaszkodom.
- Mond, hogy jól vagy! - veszi fel a telefont a második csengés után. Várok pár másodpercet míg meghallom a víz zubogását.
- Holnap el tudsz értem jönni? Ha most lelépek azt már tuti nem élem túl, viszont most túlment minden határon. Nem bírom tovább.
Visszatartom a feltörni készülő zokogást és olyan halkan beszélek amennyire csak tudok.
- Megütött, igaz?
Kate hangja egyre kétségbeesettebb, és mikor nem válaszolok kitör belőle a sírás. Általános iskola óta ő a legjobb barátnőm és mindig osztoztunk egymás fájdalmán és boldogságán. Tudja, hogy mióta Darwinnal vagyok egyre rosszabb a helyzet, viszont azt sosem mondtam el neki mennyit bántott. Mindig eltakartam a sérüléseim és mosolyogtam akármennyire is fájt, viszont úgy két hónappal ezelőtt mikor nála aludtam megkértem, hogy hozzon nekem innivalót, ezt az időt pedig arra szántam, hogy minél gyorsabban átöltözzem, azonban ő visszajött, hogy kérdezzen valamit én pedig már nem tudtam mit tenni. Ott álltam egy szál melltartóban, a hátamon és a bordáimnál két hatalmas lila folttal ő pedig sokkot kapott. Elöszőr csak óvatosan közelebb jött, hogy szemügyre vegye a sérüléseimet, de aztán totál kikelt magából és a rendőrségre akart rohanni én pedig alig bírtam visszafogni. Nehezen, de megértette, hogy miért nem léptem eddig az ügyben és azon a napon a barátságunk az addiginál még erősebb lett. Egy hatalmas titkot őriztünk meg mindketten azon az estén, most viszont úgy érzem muszáj tennem valamit. Nem bírom tovább.
- Darwinnak előbb kezdődnek az órái, így csak holnap van rá lehetőségem, hogy elmenjek innen. Segítesz? - kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra, közben pedig a fürdő felé füleltem.
- Persze! Persze, hogy segítek! Bármikor, bármiben!
- Köszönöm! Nagyon szeretlek, de most mennem kell mielőtt Darwin észreveszi, hogy felhívtalak. Nagyon szeretlek! - suttogtam vissza, mert hallottam ahogy a víz csobogása megszűnik.
- Én is szeretlek!
Megszakítom a hívást, majd kitörlöm a híváslistámból és félretéve a telefont az asztalba kapaszkodva megpróbálok felállni. Úgy érzem, hogy a bordám darabokban hever, az összes belsőszervemmel együtt amit az ütések és a rúgások értek. Fél kézzel felnyomom magam és felülök a legközelebbi székre, de úgy érzem ennél többet nem tudok megtenni, pedig muszáj eljutnom a fürdőig. Darwin időközben átment a hálószobánkba, engem pedig legnagyobb megkönnyebbülésemre egy pillantásra sem méltatott. Hátradőlök a széken és csak arra tudok gondolni, hogy holnap végre végetvetek az egésznek. Márcsak az éjszakát kellett túlélnem mellette. Aztán pedig örökre eltüntetem az életemből ezt a férget.