4

 A körmeim hangosan kopognak Kate ebédlőasztalán, miközben összeszorított ajkakkal gondolkozom a következő lépésen. Azt már biztosra tudtam, hogy a héten nem megyek be az egyetemre, de az még mindig kérdéses volt, mit fogok csinálni, ha Darwin megjelenik Kate lakásán. Sajnos nagyon jól tudta hol lakik azt pedig még jobban, hogy csak az ő segítségét kérhettem a menekülésben. Őrjöngeni fog és az sem kizárt, hogy valamelyikőnk nagyon súlyosan meg fog sérülni.

Megmarkolom a bögrémet és egy nagyot kortyolok a már langyossá hűlt kamillateámból. Az idegeim lassan tropára fognak menni.

- Fogadd el Keylan ajánlatát.

Kate az asztal tetején ülve lóbálja a lábát, mint egy óvodás, néha belerúgva az előtte álló székbe. Nagyot sóhajtok és elgondolkozom a dolgon. Keylan nagylelkűen felajánlotta, hogy költözzem hozzá amíg ennek az egésznek vége nem lesz. Igazából már egy egész tervet kigondoltak ők ketten, viszont én túl kockázatosnak tartom az egészet és amúgy sem szívesen költözöm egy vadidegenhez, még akkor sem ha tudom, hogy csak segíteni szeretne. Keylan elmondása szerint mindössze 2-3 napot szokott a lakásán tölteni, de még ezzel sem igazán tudott meggyőzni a költözésről. Úgy éreztem túl intim dolog beköltözni egy vadidegen sráchoz.

- Veled mi lenne? Darwin úgysem fog leállni, amíg bosszút nem áll rajtam. Nem normális. Olyan mint egy vérszomjas vadállat. - felpillantok barátnőmre és látom a szemében, hogy nagyon jól tudja, nekem van igazam. Felsóhajt, majd leugrik az asztalról és a konyhába indul.

- Sajtos makaróni jó lesz ebédre? - pillant rám vissza az ajtóból, ezzel a kérdéssel pedig kikerüli a válaszadást.

- Nem vagyok éhes. - rázom meg a fejem szomorúan. Tudom, hogy nem akar most ezzel foglalkozni, de valahogy meg kell oldanunk a helyzetet. Délelőtt 11 óra van és Darwin pontosan 4 óra múlva fog hazaérni a – most már - saját lakásába, ami annyit jelent, hogy délután 3-ig el kell tűnnöm valahova, ahol nem talál meg. A homlokom hangosan koppan az asztalon, ahogy tehetetlenségemben lefejelem. Bámulom a kissé már megszürkült Conversem orrát és furcsamód az jár a fejemben, hogy ideje lenne megtisztítanom.

- Van valami keféd vagy szivacsod itthon? - kiáltom Katenek, aki pár másodperc múlva kérdő tekintettel hajol ki a konyhából. - Meg kéne pucolnom a cipőm. - felelem, mintha jelen pillanatban ez lenne a legnagyobb gondom.

- Ömm...persze. A fürdőszoba szekrényben találsz.

A szekrényhez érve nem is kell sokáig keresgélnem, és még valami cipőtisztító folyadékot is találok az egyik polcon. Engedek a kádba egy kevés forró vizet, majd kifűzve a cipőfűzőmet a cipőből, beledobok mindent a kádba a folyadékkal együtt és hagyom ázni. Egy ideig a kád szélén kuporgok és a cipőmet lóbálom a vízbe, de végül felállok és a tükör elé sétálva úgy döntök végre megnézem magam. Rézvörös hajam kócos hullámokban lóg le egészen a csípőmig és elgondolkozom felkössem e, de végül csak beletúrok párat és hagyom, ahogy van, viszont megjegyzem, hogy a közeljövőben mindenképpen vágatnom kell a végéből. A jobb szemem mellett zöld folt éktelenkedik, ami elér egészen a fülemig és mikor óvatosan megtapogatom felszisszenek a fájdalomtól. A szám fel van repedve, a szemem pedig fakó és tele van fájdalommal. Az egész arcom sápadt és ez nem nyújt szép látványt a már amúgy is fehér bőröm miatt, de még hátra van a legrosszabb. A testemet nem mertem ma még megnézni. Mikor reggel átöltöztem, végig a plafont vagy a velem szemben lévő falat bámultam. Kicsit vacilálok, de végül megfogom a pulcsim alját és lassan feljebb húzom, egészen a melltartómig. A látványtól elakad a lélegzetem, a szemem pedig megtelik könnyekkel. Közvetlen a bordáim alatt, a hasam közepén egy hatalmas sötét lila folt helyezkedik el. A bal oldalamon egymás mellett három kisebb zöldes folt van, véraláfutásokkal tarkítva és ha ez még nem lenne elég, jobb oldalt a bordáimtól egészen a csípőmig egy hatalmas, többféle színben pompázó folt csúfítja el a testemet. A kezem folyamatosan remeg, ahogy végigtapogatom a sérüléseimet, a könnyeim pedig már megállíthatatlanul ömlenek végig az arcomon. A jobb oldalamon van az eddigi legrondább sérülés, amit elszenvedtem Darwintól, és abban sem vagyok biztos, hogy nem repedt meg valamelyik bordám. Visszaengedem a pulcsimat, lassan leereszkedem a kád szélére, majd óvatosan előrehajolva megtámaszkodom a lábamon és a tenyerembe hajtom a fejemet. Keservesen zokogok és azt szeretném, ha ez lenne az utolsó. Mindent kiadok magamból. Az összes fájdalmat, amit Darwin az együttlétünk alatt felhalmozott bennem. Megkapaszkodom a kád szélében és lecsúszok a hideg padlóra, ahol magzatpózba helyezkedve tovább sírok.

- Jézusom! Érzem, ahogy finom kezek ölelnek magukhoz és próbálnak felhúzni a földről, de én nem állok készen, hogy megmozduljak. Csukott szemmel bőgök tovább és közben próbálok elhúzódni a segítő kezek közül. Egész testemben remegek, a tüdőm pedig lassan feladja a szolgálatot, mert nem jut elég oxigén a testembe.

- Hívok segítséget! - szól Kate, majd felpattan mellőlem és kirohan a lakásból. Nem is érzékelem mennyi idő telik el, de egyszer csak erős karok ragadnak magukhoz és emelkedni kezdek a földről. Az illat ismerős, de nem tudom kihez kötni. Teljesen kába vagyok és már abban sem vagyok biztos, hogy ébren vagyok vagy álmodom.

- Semmi baj! Nyugodj meg!

A nyugtató szavak lassan áthatolnak ködös agyamon, a könnyeim azonban megállíthatatlanul potyognak, a tüdőm és a torkom pedig már ég a megerőltetéstől. Az erős karok valami puhára helyeznek és valahonnan a távolból hallom barátnőm hangját is.

- Azta kurva...

A hirtelen jött feldúlt hang megrémít és gyors mozdulattal ellököm magam a mellettem ülő fiútól. Nehézkesen pislogok párat és próbálom megnyugtatni magam, hogy itt senki sem bánt, de ahogy a fejemben végig pörögnek az éjjel történtek, újra könnyben úszik a szemem.

- Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni, csak segíteni akarok. - felismerem Keylan hangját, de az apró pihegésen kívül nem vagyok másra képes. Hallom ahogy Kate felzokog mellettem, de nem tudom mi miatt akadtak ki ennyire. Aztán mintha villámcsapásként érne, a hasamon és az oldalamon végigfut a hideg levegő én pedig felfogom, hogy a pulcsim felgyűrődött, ahogy Keylan lerakott az ágyba.

- Kate... - suttogom elhaló hangon - Hoznál nekem fájdalomcsillapítót?

A szemem csak résnyire tudom kinyitni, de érzékelem, ahogy barátnőm bólogat és már siet is ki a szobából.

Tudom, hogy mennyire ki van akadva és erőt kéne vennem magamon, hogy megnyugtassam, de a sírástól hasogatni kezdett a fejem és a sok mozgástól az egésztestem sajog. Csak egy fájdalomcsillapítóra vágyom és egy kiadós, nyugodt alvásra. Most talán olyan helyen vagyok, ahol ezt két év után megtehetem.

A pulcsimhoz nyúlva visszahúzom azt a helyére, de eközben érzem, hogy valami puhával betakarnak és hálás vagyok a puhaságért ami körül öleli a testem. Fáradt vagyok. Már hónapokkal ezelőtt elfáradtam.

- Nem lesz semmi baj Layla! Itt biztonságban vagy! - hallom amit Keylan mond, de válaszolni már nem vagyok képes. A szemem már nem bírom kinyitni és érzem, ahogy a sötétség leránt magával abba a mocskos és fekete lyukba, amitől egyszer már sikerült megszabadulnom.